VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


ANTAL Géza, felsőgelléri
( Tata, 1866. március 17. - Pápa, 1934. december 30. )

ref. püspök, teológiai író

Középiskoláit Tatán kezdte, majd a Pápai Ref. Kollégiumban végezte, teológiát tanult, lelkészi oklevelet szerzett. Tanulmányait 1885-től Utrechtben folytatta. Pápán 1888-tól a Ref. Főgimnázium, 1899-től a Ref. Teológiai Főiskola tanára. Közben 1893-ban, Bécsben bölcsészdoktorátust szerzett. Az USA-ban és Hollandiában tartózkodott néhány évig, ahol (holland írónő felesége révén is) a magyar-holland barátság elmélyítésén fáradozott. 1924-től a Dunántúli Ref. Egyházkerület püspöke, 1927 után Pápa város lelkésze. 1929-ben díszdoktori címet kapott. 1910 és 1918 között Pápa város országgyűlési képviselője. Püspökként tagja volt a felsőháznak. 1897-től felelős szerkesztője a Dunántúli Protestáns Lapnak. A választójog kiszélesítése és titkossága mellett foglalt állást. Számos vallási, történeti, filozófiai írása és szépirodalmi fordítása jelent meg. A magyar irodalom klasszikusait ültette át holland nyelvre. 1929-ben a debreceni egyetem a teológia doktorává választotta. Saját költségén építtette meg egyházkerülete levéltárát. Végrendeletében vagyonát és könyvtárát a Pápai Ref. Főiskolára hagyta. Egyházi, irodalmi és politikai magánlevelezését a Dunántúli Ref. Egyházkerület Levéltára őrzi.. Pápa Város Díszpolgára, a városban tér őrizte nevét. A pápai Alsóvárosi temetőben fekete márvány síremléke van.
  M.: Die hollándische Philosophie im XIX. Jahrhundert. Utrecht, 1888. - Fichte J. G. és az ethicizmus az újabb vallásbölcsészetben. Pápa, 1891. - Pápa város irodalomtörténete. = Pápa város egyetemes leírása. Pápa, 1905. - A vidéki városok helyzete. Bp., 1897. - A heidelbergi káté, 57 egyházi beszédben. Debrecen, 1902. - Az amerikai magyarság jövője nemzeti szempontból. Pápa, 1908. - Kálvin, mint pedagógus és iskolaalapító. Bp., 1909. - De Ruyter Mihály emlékezete. Bp., 1926.
  I.: Emléklapok ~nak...40 éves jubileumi ünnepségéről. Pápa, 1929. - PONGRACZ József: ~ irodalmi munkássága. Pápa, 1929. - PONGRACZ József: ~ püspök. Pápa, 1935. - Harmath-Katsányi. - RÚL I. köt. - Szinnyei. I. köt. - ÚMÉL I. köt. - ÚMIL 1. köt. -Zoványi.